Katherine visszatér

7-8 óra körül lehetett. Már halványan sütött a nap. Nem volt kedvem felkelni. Oldalra fordultam, kinyitottam a szemem, és Damonnal találtam szembe magam.
-Hi! - nyögtem ki, mert egy kicsit meglepődtem, mikor Damon két szép szürkéskék szemét pillantottam meg.
-Bu! Ilyen ilyesztő vagyok?! - gúnyolódott Damon.
A hátamra fordultam.
-Mit csinálsz itt, Damon? - tényleg kiváncsi voltam, hogy mit keres kora reggel az ágyamban.
-Gondoltam, megnézem hogy vagy, miután tegnap este eljöttem. - válaszolta.
Nem igazán értettem. Tegnap itt volt?
-Itt voltál tegnap? Mit kerestél itt? - kérdeztem meglepetten. Nem emlékszem,hogy tegnap itt járt volna... Még ha itt is volt, akkor még előttem elment.
-Ugyan már, Elena! Mindketten tudjuk, hogy itt voltam. Ha te el akarod felejteni... hát jó. De tudd meg - közelebb hajolt - én nem fogom. - azzal felpattant és kutakodni kezdett a cuccaim közt.
Mit akarok elfelejteni? Nem értettem,miről beszélt. De őszintén szólva, nem is érdekelt túlzottan. Korán volt még nekem ahhoz, hogy elviseljem a hülyeségeit. Kimásztam az ágyból, és kivettem a kezéből a cuccaim.
-Damon, menj el. Nem tudom miről beszélsz és megmondom őszintén, nem is érdekel! Most nem vagyok poénos kedvembe. - vágtam hozzá határozottan.
-Na jó, Elena! Ha ennyire nem akarsz vissza emlékezni, akkor majd én emlékeztetlek. - mondta, azzal közelebb lépett. Nem tudtam mit akart. Vagyis, volt egy tippem. De én azt nem akartam.
-Damon, állj! Menj el, kérlek! - toltam el magamtól.
-Jaj, Elena, nehéz eset vagy... - színpadiasan sóhajtott egyet, azzal egy féloldalas mosollyal rám nézett, és kilépett az ajtón.

Szerencsére szombat van, így nem kellett suliba menni. Felhívtam Stefant, hogy találkozzunk a grillben. El akartam neki mondani, hogy Damon itt járt, mielőtt még Damon mondja el neki. És ahogy ismerem, még kicsit ki is színeszheti a történetet...
Stefan persze igent mondott, és egy óra múlva találkoztunk. Leültem egy asztalhoz, és megvártam. Természetesen egyszer csak ott ült az asztalnál, Isten ments, hogy egyszer normális emberként besétáljon az ajtón.
-Szia, Elena! - köszöntött.
-Szia, Stefan. Valamit el kell mondanom. - kezdtem bele a "mesémbe".
Stefan szeme kerekre tágult, és látszott rajta, hogy máris rosszra gondol.
-Nyugi, Stefan. Semmi komoly. - nyugtattam. - Csak annyi,hogy ma reggel meglátogatott Damon. Azaz, egyszer csak ott ült az ágyamban. Azt mondta, hogy tegnap ott járt nálunk, és... valami történt. Nem mondta konkrétan, hogy micsoda, de... - most jött volna az, hogy meg akart csókolni.
-De? - kérdezte Stefan kiváncsian.
-De van egy tippem. Meg akart... csókolni. - mondtam ki nehézkesen.
-Miért? Mit mondott? - Stefan arcán láttam,hogy kezd ideges lenni. Mindig is utálta, ha Damon flörtölt, vagy rám mozdult. Vagy ha egyáltalán csak rámnézett
-De nem hagytam. Mondtam neki hogy menjen el. - fejeztem be végül. Próbáltam úgy beszélni, mintha utálnám Damont. De ez már nem volt teljesen igaz. Igazából már... barátok voltunk. Ha lehet ezt így mondani...
-Miért? Tegnap is... Mi történt tegnap? - tette fel a kérdést Stefan, ami egy nagyon jó kérdés volt. Damon tegnap... megcsókolt? Engem biztosan nem...
-Tegnap csókolózott valakivel. De annyi biztos, hogy itt volt a házban. - hangosan gondolkodtam. Stefan is agyalt. Ha Damon itt volt a házban, és megcsókolt valakit, szerinte engem, de én nem csókoltam meg őt akkor... Nem. Nem, nem lehet, hogy Katherine itt van. Stefan mintha olvasott volna a gondolataimban.
-Katherine?!