Damon és a halál

Zokogásban törtem ki. A kezemet a szám elé szorítottam, miközben Damont figyeltem. Stefan egy helyben állt, és nem mozdult. Ő is Damont nézte. Láttam rajta,hogy gyötri a lelkiismeret, és nagyon sajnálja a... balesetet. Térdre estem, és Damon mellé ültem. Tudom, Damon sem egy szent, de ez már tényleg több a soknál. Láttam már  "Stefan vs. Damon" jelenetet, de ez volt eddig a legdurvább, amit végignéztem. Stefan egyszer csak nem volt sehol. Tudtam,mi következik. 1-2 nap bújdosás, agyalás, megbánás...
-Öhkm. - hallottam egy halk nyögést. Damonre néztem. Résnyire nyitva volt a szeme, de iszonyú sápadt volt.
-Damon? - kérdeztem tőle, bár tudtam, hogy nem kapok választ, de mégis reménykedtem, hogy ez igaz, és nem csak halucinálok, hogy Damon él.
-Damon? Élsz? Jól vagy? - kérdezgettem.
-Elena... - mondta nyögvenyelősen, majd köhögött párat. Óvatosan kihúztam testéből a karót. Akkor láttam, hogy kb. egy hajszál választotta el, hogy nem a szívébe ment a karó. Egy hajszál választotta el a haláltól.
Megint felnyögött, ahogy testéből kihúztam a vámpírölő fegyvert.
-Elena.. - nyögte megint.
-Shhh! Itt vagyok. Semmi baj. - mondtam, majd óvatosan felemeltem a fejét és a mellkasát, és az ölembe tettem.

-Stefan szemszög-

Nem bírtam tovább nézni. Damon meghalt. Nincs többé. És ráadásul én öltem meg. Ezt nem akartam, sohasem. Igaz, nem túlságosan jó a kapcsolatunk, de ezt nem akartam.
Mi tévő legyek? Kérjek bocsánatot Elenától? "Bocs, hogy megöltem a tesómat..." Hát, ettől nem lesz túl boldog.

Kicsit furcsa azért, hogy Elenát ennyire megviselte. Nem akarom, hogy hagyja az egészet, és felejste el, de... túlságosan megviselte.
Talán most ez az egész ki hat a kapcsolatunkra is.
Nem csodálom.
Megöltem a bátyámat.