Szerelem és gyűlölet

Ahogy ott ültem Damonnal, csak Stefanra gondoltam. Mit fog tenni? Mihez kezd most? Elmegy, elbújik? Vagy mi?
Fogalmam sem volt.

Damon viszont láthatóan sokkal jobban volt. Már épp csak annyira volt sápadt, amennyire egy vámpír lehet. Nagyokat pislogott, néha oldalra, vagy körülnézett, majd a tekintete mindig az enyémmel találkozott. Hálás volt, amiért ott maradtam vele.

Mikor már 1 órája így ültem, ölemben Damon fáradt, és erőtlen felsőtestével, óvatosan megpróbáltam talpra állítani. Nagy nehezen sikerült, és óvatosan besegítettem a kocsiba, és haza vittem.
Lefektettem egy ágyra. Nem tudom,hogy az övé volt-e, vagy csak egy üres szoba, a lényeg az volt, hogy Damon kipihenje magát.
Már csak elő kell kerítenem Stefant, és kibékíteni a két vámpírfivért.


Másnap viszont suliba kellett mennem. Stefan persze nem volt sehol. Már aggódtam. Ki tudja, mire képes, és mit akar tenni. Ha valahogy tudatnám vele, hogy Damon nem halt meg, és jól van, talán visszajönne... Csak hogyan? Ez a kérdés...

Mikor vége volt a tanításnak, a kocsimhoz mentem. A kocsinál pedig egy ismerős alak állt...
-Szia, Elena.
-Katherine, mit keresel te itt? Tűnj el! - vágtam hozzás dühösen.
-Elena, nem illik ilyen durván köszönteni valakit. Tudom, hogy aggódsz Stefan miatt, de hidd el, semmi szükség rá. Biztonságban van - mondta gúnyosan, majd körülnézett. - Most pedig, elmegyek, mielőtt valakinek feltűnne, hogy két Elena beszélget - azzal eltűnt.

Reszkettem. Mi lehet Stefannal? Ott van Katherinnél? Mit csinálhat vele? Kiváncsi vagyok, mit akar valójában.
Gyorsan beszálltam az autóba, és a Salvatore házhoz siettem.
Mikor beléptem, Damon a szokásos pózban, egy pohár whisky-vel a kezében ült a bőrfotelben.
-Szia Elena - köszöntött kedvesen.
-Szia. Stefan nem járt itt véletlenül? - kérdeztem, habár tudtam, hogy Katherinnel van, vagy legalábbis itthon biztos nincsen.
-Nem, nem járt. De nem bánom - hallottam a hangjában, hogy ez a kérdés hiányzott neki a legjobban. Nem is csodálom, most valószínűleg nem élne túl még egy testvéri-találkozást.
-Látom, már jobban vagy - tereltem a témát.
-Igen. Hála neked, Elena - hátranázett, és rám mosolygott. Vissza mosolyogtam, és leültem mellé.

Oldalról láttam, hogy engem néz.
-Mi az? - szólaltam meg egy idő után.
-Semmi, csak olyan gyönyörű vagy, Elena - válaszolta.
-Damon... - kezdtem a "Damon, mi nem vagyunk együtt..." hangnemben.
-Nem, Elena, nem azért mondtam. Ez tény, hogy nagyon szép vagy, és vonzó, és kedves, és...
-Damon! - szóltam rá, hogy hagyja abba. Belátom, Damon is nagyon jóképű, és ha akar, nagyon kedves és jószívű tud lenni. Na igen, ha akar...
-Köszönöm - mondtam, miközben a lobogótüzet bámultam a kandallóban.

Látszólag élvezte a helyzetet. Ketten, ebben a nagy házban, és ki tudja, Stefan merre lehet. Valószínűleg erre várt már jó ideje.
Nem éreztem rosszul magam. Sőt, jó volt ott ülni vele. Tudtam, éreztem, hogy a tekintete rám szegeződik, de nem zavart.
Lassan ránéztem. Még mindig engem nézett, egyre közeledett az arcom felé.

Hagytam, hogy közel jöjjön. Hirtelen ugyan azt éreztem,mint mikor Stefannal csattant el az első csókunk. Érezhető volt a vonzódás, a nyugottság, és az, hogy szeret. És most ugyan ezt éreztem, csak Damonnal.
Teljesen belefeledkeztem gyönyörű, világoskék szemeibe. Észre sem vettem, hogy már alig van köztünk pár miliméter.

-Damon... - suttogtam, de akkor összeért az ajkunk, és szenvedélyesen megcsókolt.