Mostantól örökké
Egyszer csak újra érezni kezdtem. Éreztem a talajt magam alatt, éreztem pár ismerős illatot...
Kinyitottam a szemem. Ki tudom nyitni? De hát meghaltam...
Damon aggódó, de közben megnyugvó tekintetével találkoztam. Sóhajtott egyet. Mély levegőt vettem, majd felültem. Borzasztóan fájt a fejem. Nem csoda, hisz most jöttem vissza a halálból.
-Damon, most.. áh - alig tudtam gondolkodni, majd szétrobbant a fejem.
-Elena, muszáj volt, sajnálom. Átváltozóban vagy - válaszolta a be sem fejezett kérdésemre. Tehát vámpír vagyok, vagy legalábbis leszek, ha nem iszom mindjárt egy kis vért. Remek. Már csak ez hiányzott az így is pocsék életemhez. Ami mostmár örökké tart.
-Elena, jól vagy? Mi a baj? - kérdezte Stefan egy idő után, mikor látta, hogy a fejem mindjárt leesik a helyéről.
-Borzasztó, nagyon fáj - mondtam, miközben a fejemet fogtam.
-Mi lenne a baja, okoska? - kérdezte cinikusan Damon Stefantól - épp átváltozik. Ez teljesen normális. - azzal a fejemre tette a kezét, és láthatóan nem tetszett neki, amit.. érzett, gondolom.
-Igen, nos sürgősen vérre lenne szüksége...
-Igen, vért kérek - mondtam, majd körülnéztem. Majd hirtelen megcsapott a friss vér illata egy ismerős lány ereiben. Kívántam. Megéreztem a vérszomj okozta száraz dörzsölést a torkomban, és legszívesebben az első vérző lényre rávetettem volna magam. Majd Stefanra és Damonra néztem, és bennük is éreztem a vér édesen áradó illatát. Damoné erősebb volt. Sokkal. Csábított, hogy igyak belőle. Szemfogaim még nem voltak, hisz még nem alakultam át teljesen, de elég erőm van ahhoz, hogy belemélyesszem fogaimat a nyakába. Nagyon nehéz volt ellenállni, egyre csak közeledtem a nyakához, és láthatóan nem ellenkezett. Tudta, hogy ha nem hagyja, hogy most igyak, meghalok. Örökre halott maradok.
Csak ült nyugodtan én pedig már az ujjammal keresgéltem a nyakán azt a helyet, ahol a legtöbb vért tudom kiszívni.
Damon szemszög
Éreztem, ahogy ujjával a nyakamat simogatja, és készen álltam, hogy bármikor belemélyesztheti fogait a nyakamba. Majd hirtelen megállt az ujja, és erősen belém szúrt. Éreztem, ahogy a vérem elhagyja a testemet, egyre kevesebb volt bennem. Majd Stefan megpróbálta levakarni rólam, de nem tudta. Olyan erővel kapaszkodott, hogy lehetetlen volt eltántorítani. De nem bántam, hisz csak így tudom megmenteni.
Majd egyszer csak elereszkedett, a kínzó fájdalom abba maradt, és lassan csorgott bennem a maradék vér, amit bennem hagyott. Elena lenyalta a szája szélét, én pedig erőtlenül estem hanyatt, kezem, lábam nem mozdult, hiszen alig maradt benne két csepp vér...
-Ez sokkal jobban sült el, mint gondoltam. Úgy tűnik, nem lesz sok gondom a halálotokkal - mondta, szinte boldogan Katherine.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
