Egyedül a sivatagban
A békés, csöndes temetőben sétálgattam. Stefanhoz és Damonhöz mentem. Már majdnem egy éve, mégis olyan felfoghatatlan, hogy csak így elmentek mind a ketten. Üres volt nélkülük az életem. Azóta sem találtam meg a gyilkosukat. De elhatároztam, hogy addig keresem, míg belehalok a keresésbe és a tehetetlenségbe. Talán jobb is lenne. Akkor velük lennék, örökre.
Máig úgy érzem, miattam haltak meg. Mert mind a kettőjüket akartam, és mind a kettővel együtt voltam. Nem kellett volna ezt tennem. Inkább meghaltak, és egyedül maradtam. Védtelenül, üresen, szárazon, mint a sivatag.
A sírok közt egyszer csak egy ismerős hang szólalt meg. Stefan hangja, majd Damoné, és lassan egybefolyt a kettő. Mind a ketten azt suttogták: Sajnálom, Elena. De mit sajnáltak? Hogy meghaltak? Az az én hibám volt!
Majd megpillantottam Stefant. Homályos volt a teste, bizonyára csak képzelődtem. De aztán megszólalt.
-Elena. Felejtsel örökre. És légy boldog.
-Mégis hogyan lehetnék az? Hiszen mind a ketten itt hagytatok, csak így. Mit kezdjek nélkületek? - mondtam neki könnyek közt, vizes arccal.
-Nem maradsz egyedül. Ő itt marad veled - mutatott a hátam mögé. Akkor valaki megérintette a vállam, én pedig hátrakaptam a fejem. Damon állt mögöttem. Ugyan olyan volt, mint az utolsó éjszakán, mikor együtt voltunk. Ő nem volt homályos, és zavaros. Ő igazi volt. Hátulról átkarolt a derekamnál, én pedig Stefanra néztem.
-Ez hogy lehet? - kérdeztem még mindig szipogva, könnyes szemmel.
-A sors akarta így, Elena. Őt visszaküldte, hogy vigyázzon rád. Nekem pedig az a sorsom, hogy örökké a sírban feküdjek. Légy boldog vele, Elena, örökké emlékezni fogok rád - mondta, azzal még jobban homályosodni kezdett a teste, és a végén köddé vált, aztán a magasba szállt. A könnyeim most még jobban zuhogni kezdtek, csorogtak a szememből. Damon felé fordultam, és a fejemet a vállába temettem. Megsimogatta a fejemet.
-Vigyázok rád, Elena. Örökké, ígérem - mondta csöndesen. -Amíg csak élsz.
-Tudom - mondtam őszintén.
-Gyere - kézen fogott, és a Salvatore-házhoz mentünk. Ott leültünk a kandalló elé, ahol szorosan egymáshoz bújtunk.
-Szeretlen Elena - szólalt meg halkan.
-Én is szeretlek, Damon - válaszoltam, és ajkam az övére tapasztottam. Csak csókolóztunk, minden baj és aggodalom nélkül, gondok nélkül borultunk egymás karjaiba. Csókok közt álltunk fel, és mentünk a hálószobájába, ahol az ágyon folytattuk a szerelmes csókolózást. Lassan, kedvesen húztuk le egymás ruháit, amíg teljesen mesztelenek nem lettünk. Aztán még sokáig csak csókolóztunk és simogattuk egymás testét, nem akartuk elengedni egymást. Az ágyban a testünk minden része egymásba fonódott, és féltünk akár egy pillanatra is elengedni a másikat. Majd két csók közt egy merész lépést tettem.
-Változtass át - mondtam halkan, majd megint megcsókoltam.
-Tessék? - húzta el a száját.
-Jól hallottad. Örökké szeretnék veled együtt lenni. Változtass át - ismételtem. Damon feltépett egy darabot a csuklóján, én pedig már nyúltam érte, és szívni kezdtem a vérét. Mikor eleget ittam, elhúzta a kezét.
-Biztos vagy benne?
-Teljesen - mondtam, és testem megint az övéhez érintettem, és megcsókoltam. Miközben belemerülten csókoltam, egyszer csak éles fájdalmat éreztem, és az egész nyakam kifordult a helyéről. Mesztelen testem lemerevedett, Damontől elszakadt és az ágyon terült szét, miközben nyakam régi helyéről kicsordult a vérem. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
