Felálltam és járkálni kezdtem. Próbáltam gondolkozni, miként juthatnánk ki, de nagyon nehezen ment, mivel már kifejlődött érzékszerveimmel erősen éreztem vér gyorsan áradó illatát, aminek nehezen tudtam ellenálni. Szinte már magamat ráerőszakolva maradtam a fal mellett, hogy ne menjek közelebb a tasakokhoz. Nem értem, hogy bír Stefan és Damon ennyire nyugodtan ülni mellettük. Hiszen, ők is ugyanúgy érzik, mint én. Ők is kívánják, akkor hogy tudnják ilyen nyugottsággal elviselni?! Talán majd egyszer én is megszokom, és erős leszek. Talán, ha végre nem egy szobába leszünk bezárva, hanem szabadok leszünk, és élvezhetem a hátralévő párszáv évemet...

 

Az ajtóhoz mentem, és olyan mozdulatokkal, ahogy az előbb Damon, próbáltam a kezemmel méregetni, hol is van az a fal. De a fal ezúttal nem volt ott. Egyre kijjebb toltam a kezemet, ami már az ajtón kívűl volt, de a fal nem jelentkezett. Majd a lábamat is kidugtam, majd a fejemet, és végül kiléptem az ajtón, minden akadály nélkül. Fogolytársaim megdöbbenve nézték, és persze ők is rögtön megpróbálkoztak kijönni, de ők falba ütköztek.

 

-Hogy tudtam kijönni? - kérdeztem furcsálló képpel.

-Talán rád nem hat az ige, mivel vámpírrá változtál. - találgatott Damon. -De nehogy viszagyere! Lehet, hogy ezúttal már hatni fog, mert vámpírként léptél be.

-Jólvan, akkor mégis mit csináljak? - kérdeztem aggódóan, és elgondolkodóan, mivel nem volt semmi ötletem, honnan szerezzek egy boszorkányt, aki leolvassa az igét.

-Menj, és próbálj valami segítséget kérni - mondta Stefan a falnak dőlve, mintha a sorsa itt pecsételődött volna meg. De azt nem fogom hagyni. Ki fogom őket szabadítani.

 

-Elena! - szólt Damon - menj el vadászni, hogy legyen elég erőd. Annyit igyál, amennyit csak bírsz. A házban van a pincében rengeteg tasak, hozz nekünk is, aztán kitaláljuk. - magyarázott.

-De Damon, nem tud bemenni a házba. Egy élőnek be kell hívnia. - mondta bús hangon Stefan. Erre Damon dühös lett, és lehajtotta a fejét.

-Akkor nekünk Bambit-vért hozz. Az Stefannak is pont jó lesz, te pedig... - ekkor elhallgatott és Stefanra nézett. Nem értettem mit akar, de ekkor egy hang szólalt meg a fejemben. Damon volt az: Te ne érd be az állati vérrel! Embervért igyál, a hullákat az erdőbe égesd fel, vagy ásd el. De ha nem iszol eleget,nem leszel elég erős, értetted?

 

Bólintottam, mire Stefan értetlen arcal nézett egyszer rám, majd Damonre. Vajon mit mondott neki?, olvastam le az arcáról. De jobb ha nem tudja, hogy Damon az emberi vérre bíztat. Ami most sokkal jobban jön, mint a Bambi-vér.

Villámgyorsan elmentem a legközelebbi erdőbe. A lehető leghalkabban lépkettem, és hallgatóztam a kisállatok zaját. Egy nyúl ugrált az avarban, és ha jól hallottam, egy gímszarvas legelt egy kis mezőn az erdő közepén. A biztonság kedvéért elfogtam mindkettőt. Nem volt nehéz, csak rájuk vetettem magam, és eltörtem a lábukat, hogy ne tudjanak elfutni. Szerencsétlen állatok, gondoltam. Imádtam az állatokat, és bele kellett törődnöm, hogy vámpírként az ellenségük vagyok. Gyorsan felkaptam a szarvas nehéz testét, bár most nem éreztem annyira nehéznek. Futásnak eredtem, hogy mielőtt kísértésbe esnék, elvigyem Stefanéknak a szarvas halott testét. Ugyanis útközben nagyon ficánkolt, így muszály volt megölnöm. Majd visszamentem a nyúlért, és azt is elvittem nekik.

 

-Rendben. Ez elég lesz, még maradt a tasakos vérből is. Te ettél már?

-Még nem - mondtam, mikor bedobtam nekik a nyulat a szobába.

-Akkor siess, nem tudom, hogy Katherine visszajön-e. - mondta Stefan miközben lassan szivogatta a nyúl vérét. Damon most nem evett, biztos tartalékol, hogy még egy pár évig élhessenek ebben a kis szobában. Na jó, az érdekes lenne.

 

Azzal eltűntem a szemük elől, és az épülettől kb. 4 km-re lévő városba siettem ennivalóért. Az első szembejövő embert eldobtam teljes erőmböl, ki a városból, hogy majd ott fogyasszam el, és ne tűnjön fel senkinek. Majd kidobtam még egy szerencsétlen áldozatomat, és utána mentem, nehogy magához térjen és elfusson. Utolérném, de inkább megkímélem magam a felesleges rohangálástól. Mikor kiértem a városból, mind a két ember eszméletlenül feküdt a füvön. Nekikestem, és az utolsó cseppig kiszívtam a vérüket, majd bedobtam őket az erdőbe. A vérszomjam lehetősen csökkent, már csak egy kis vért kívántam, hogy teljes legyen az étrendem: három fogás ember... ez régen három fogásos vacsora volt, desszertnek palacsintával, és nem plusz embervérrel. Igazából nem tudtam,melyik életemet szeretem jobban, de az biztos, hogy így nem mehetek Jeremy és Jenna közelébe, suliba se járhatok, amíg nem tanulok meg uralkodni magamon. Így egyértelműen a régi életem mellett döntöttem. Sosem akartam vámpír lenni. Pár órája voltam az, de máris gyűlöltem.

 

Mikor elfogyasztottam az utolsó áldozatomat, visszasiettem Stefanhoz és Damonhoz, hogy megnézzem, megették-e már az állatokat. Mikor visszaértem, meglepő dologgal találtam szembe magam.