Kiadott csók
Stefan véresen feküdt a szoba egyik sarkában, Damon pedig a másikban szintén vérben fekve.
-Ti meg mit műveltetek? - kérdeztem felháborodottan. Damon Stefanra mutogatott, mire én forgattam a szemem, majd Stefanra néztem, aki egyben fájdalmas, mégis dühös képpel nézett rám, mintha valami rosszat tettem volna.
-Mikor akartad elmondani, Elena? - kérdezte dühösen, miközben a véres sebeit fogva feküdt a földön.
-Mégis micsodát? - kérdeztem értetlenül.
-A csókot - nyögte Damon nehézkesen. Láttam, hogy a hasát fogja, amiből folyik a vér. Tehát a csók miatt verekedtek, nagyszerű. Még egy dolog, amiért aggódhatok.
-Elmondtad neki? - kérdeztem Damontól, amire ő csak bólintott egyet, és Stefanra nézett, majd összeszórította a szemét, és nyögött egyet. Elég mélyek voltak a sebei, nem tudom, mivel okozhatta ezt neki Stefan, de mindig Damon marad alul.
-Na jólvan. Stefan, tudom dühös vagy, de erre nem az a megoldás, hogy megint megpróbálod megölni a bátyádat! Azt akarod, hogy tényleg megtörténjen? - tereltem a témát a csókról.
-Ugyan, Elena. Egy kis fenyegetés nem árt neki. És most nem ez a lényeg. - hebegett.
-Hanem mi a lényeg?
-Az, hogy megcsaltál, Elena! - jelentette ki.
Ezt nem tudtam elhinni! Damon elmondta a csókot, majdnem megölik egymást, miközben én az élelmükért küzdök, és próbálom megszokni, hogy vámpír vagyok, ami nem egy nehéz feladat, ezt kijelenthetjük. De ha így folytatják, nem fogom tudni egyedül leküzdeni a kísértést, ami a vér felé vonz...
-Nem csaltalak meg - mondtam halkan és higgadtan. Nem akartam veszekedni vele, főleg nem ilyen dolgokon, amiket még én sem tudom eldönteni, hogy helyes volt-e. Tudtam,hogy ha így mondom Stefannak, nem tud rá mit mondani, és nem is mondott. Csöndben ült, a sebeit fogva,dühös képpel, egyszer rám aztán Damonre pillantva, mintha életünk legnagyobb hibáját követtük volna el.
-Stefan, nem kell egy csókot így felfújni - kezdte Damon - csak egy kis csók volt... vagy nem csak kicsi... - mondta gúnyosan Stefannak, mire Stefan felpattant, és Damont a falnak döntötte és kishijján megfojtotta.
-Ne! Hagyjátok már abba! Elegem van abból, hogy folyton miattam veszekedtek és verekedtek! És elegem van belőletek is, mert ilyen féltékenyek vagytok egymásra. Lassan odajutunk, hogy elmegyek, és eltűnök az életetekből! Vagy kiállok a napra a gyűrűd nélkül - dobtam oda Stefannak a gyűrűjét, ugyanis mikor vadászni mentem odaadta, hogy ne égjek el, ő pedig addig a szoba árnyékos részén maradt.
-Ne, Elena, nyugodj meg - mondta Stefan. Láttam rajta, hogy próbálja visszafogni dühét és irigységét a bátyjára nézve, de nem nagyon ment neki.
-Hagyd már Stefan, erre van most a legkevésbé szüksége - mondta Damon halk, nyugodt hangon.
-Köszönöm, legalább valaki megérti, mit akarok - néztem Stefanra, aki megértette, hogy ezúttal úgymond Damon győzött. Nem kértem a sajnálatból és a nyugtatásból, most egy kis magányra volt szükségem. És vérre.
Eltűntem a szemük elől, és az erdőbe siettem élelemért. Elfelejtettem, hogy nincs rajtam a gyűrű, és mikor kiléptem, égni kezdtem a napon. A bőrömön dudorok jelentek meg, pirosan égett a testem, és a fájdalom mindenembe belenyilalt. Gyorsan megpróbáltam elmenni, de csak lassan tudtam kitérni a nap elől. Gyorsan behúzódtam egy fa alá, és óvatosan közlekedtem tovább, az árkényos helyeket követve. Így nehezen tudtam vadászni, de fél órás bújkálás után végre sikerült elkapnom egy őzt, aki békésen lefetyelt egy kis szikla mögül kitörő forrásból. Még mindig nagyon sajnáltam az állatokat, amiknek a vérét szívtam ki, de nem tehettem mást. Nem volt választásom.
Miután belakmároztam, és valamennyire enyhült a vérszomjam, visszamentem Stefanékhoz, de ezúttal csak lopakodva, hogy meglessem, mit csinálnak, és szerencsére nem vettek észre. Csak némán ültek a földön, néha egymásra nézve, majd a sebeikre, majd újra csak előre bambulva. Egy ideig vártam, hogy csináljanak valamit, amikor Damon az arcát a tenyerébe fektetve ült tovább, én pedig megpróbáltam a gondolataiba férkőzni. Sikerült. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
