A nappaliban ültem, és egy könyvet olvastam, amit Bonnie adott kölcsön. Már vagy több hete, hogy Damon bevallotta, hogy szeret. Én pedig azt vallottam be, hogy nem szeretem, én Stefanhoz tartozom. Erre persze megharagudott, és egy ideje nem találkoztam vele. Stefan most is itt ült mellettem, és épp naplót írt, amit már régóta abbahagyott, de most újra elkezdte.

Aztán megjelent Damon, és azt mondta, ideje a dolgokat a másik irányba vinni. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet. Damon hirtelen felkapott, letépte a nyakláncomat, és eldobta, ami begurult az egyik szekrény alá.

-Damon, mi a... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Damon mélyen a szemembe nézett, én pedig mintha egy óceánba estem volna, olyanok voltak a szemei.

-Csókolj meg! - mondta, miközben szeme továbbra is lenyűgözött. Ekkor olyan érzésem támadt, muszáj megtennem, amit kért. Furcs érzelmek törtek fel bennem, amik arra kéztettek, hogy meg kell őt csókolnom. Nem is haboztam sokat, ránéztem tündöklő ajkaira, és megcsókoltam. Ugyananúgy csókolt, ahogy én, lágyan de erősen. Nem volt hosszú csók, kisvártatva el is húzódtam tőle, úgy éreztem, teljesítettem amit kellett. Damon viszont nem volt túl elégedett, így megint a szemembe nézett, és én megint elmerültem szeme kékségében.

-Csókolj újra. Amíg csak bírod. És ne ellenkezz, bármit teszek - mondta, mire megint furcsa érzésem támadt, és olyan volt, mintha ez lenne a kötelességem, amit kötelező végrehajtanom. Mintha a tengerbe estem volna, úgy néztem a szemét, és úgy szűnt meg körülöttem minden. Így megint megcsókoltam, ugyan úgy ahogy az előbb, csak hosszabban, sokkal hosszabban. Damon mostmár elégedetten viszonozta a csókot, és lassan a hálószoba felé rángatott, én pedig hagytam, mentem vele, hagytam, hogy vigyen, miközben még mindig csókoltam és úgy éreztem, nem szabad tenni ellene. Közben mindvégig hallottam Stefan kétségbesett hangját, de nem érdekelt. Sajnálni nem tudtam, küzdeni nem tudtam ellene, és nem is akartam. Egy idő után viszont már nem hallottam Stefant, se más zajt, ami kintről jött volna. Csak Damon volt és én. Csak csókoltam, ahogy bírtam, amíg végleg el nem fáradtam. Az ágyra huppantunk, és szorosan egymáshoz bújtunk, ajkam még mindig az övén táncolt, a keze pedig az arcomat, a hátamat, vagy a lábamat érintette újra és újra. Majd egy idő után eltolt magától, és halkan azt mondta: Elég. Erre megint minden megszűnt, és abbahagytam a csókot és mindent, csak nyugodtan feküdtem az ágyon. Damon viszont nem hagyta abba, simogatott, csókolgatott, és vetkőztetett. Még mindig nem tudtam ellenkezni, nem akartam. Azt hittem, örökre elsüllyedek abba az óceánba, ha megteszem. Így csak lebegtem a vizen, élveztem a hullámokat.

Damon, úgy tűnt, nem akarja abbahagyni, soha. Én pedig nem akartam megmozdulni se. Csak becsuktam a szemem, és élveztem, ahogy Damon keze a talpamtól felfelé halad, az egész testem lassan teljesen meztelen lett, már csak pár ruhadarab fedett. Ekkor egy másik alak jelent meg, aki megfogta Damont, és a falnak dobta. Ez a valaki is a szemembe nézett. Neki nem kék, hanem zöld szeme volt, amitől úgy éreztem, mintha egy őserdőben, vagy egy gyönyörű dzsungelben barangolnék, ami parancsolhat nekem. Majd valami tárgyat nyomott a kezembe, amitől hirtelen eltűnt az óceán, és eltűnt az erdő is. És ekkor eszembe jutott minden. Minden, amit Damon az előbb művelt velem, hogy megigézett, hogy azt csináljon velem amit akart. Felnéztem, és láttam, hogy az óceán eláraztotta és elpusztította az erdőt. Stefan testéből egy fakaró állt ki. Damon megölte őt.

 

Damon előttem termett, erősen megfogta a nyakam, és a falnak szorított. Másik kezével kitépte a kezemből a nyakláncot.

-Engedd el! Maradj nyugton - hajtogatta, mire megint belecsobbantam az óceánba, aminek kék mélye végül örökre elnyelt.