Hagyd abba!
Damon elméjéből pár kósza mondatot, és főként Katherineről szóló dolgokat tudtam kivenni. 1864-es emlékek jártak a fejében, de néha én is odakerültem. Majd bevillant neki egy kép, valakivel csókolózott, azt hiszem, én voltam az. Igen. Arra a csókra gondolt, amit már rég megbántam, amiért összevesztünk és amiért Stefannal egymásnak estek.
Még egy ideig figyeltem, tapogattam a gondolataikat, majd visszamentem Mystic Fallsba, hátha történik valami. De nem történt semmi. Mindenki békésen sétálgatott, néha jött szembe a sheriff, Caroline anyja, de őt messzire kerültem. Így nem tudtam mit csinálni, a Salvatore birtokra és otthonra sem tudtam bemenni. Így megint csak visszamentem Stefanékhoz, de ezúttal nem ültek és bámultak, hanem egymással beszélgettek. Az épület külső falának lapultam, és onnan hallgattam szuper-hallásommal a beszélgetésüket.
-Tudom, Stefan, ez már lejárt lemez. Én vagyok a főgonosz, meg kell tőlem védened Elenát, bla bla bla... valami újat nem tudsz mondani? - hallottam Damon szájából.
-Csak annyit, hogy ezt még megkeserülöd, ugye ezt is tudod? - válaszolta Stefan.
-Mit, Stefan? Azt, hogy megcsókoltam? Ne akard már elhitetni magaddal, hogy Elenának ehhez semmi köze. Ő is megmondhatja, hogy ő is akarta. Csak éppen, fél bevallani - mondta Damon nyugodtan, de hallottam a hangjában a cinikus kárörvendőséget. Erre már nem bírtam annyiban hagyni, berohantam hozzájuk, és Damonre néztem.
Meglepő pillantásokat mértek rám, majd Damon elfordult, és a sebeit kezdte nézegetni, amik már begyógyulóban voltak.
-Elena? Nem vadászol?
-Már vadásztam, kössz - vágtam oda Stefannak flegmán - most jobban érdekel, hogy a drága bátyád megint csak hazudozik.
Damonre néztem, aki ezúttal sértődötten forgatta a szemét, majd sóhajtott egyet.
-Damon, miért csinálod ezt? - kérdeztem, reménykedve, hogy normális választ kapok, ami Damontől nem volt túl gyakori. Közben Stefanra pillantgattam, aki féltékeny, dühös, és türelmetlen volt egyben.
-Mindannyian tudjuk, Elena. Ne kezdjük el megint - mondta, azzal feltápászkodott, és szorosan elém állt, ő az ajtó belső én pedig a külső felén álltam.
-Csak juttass ki innen, mielőtt a pasid behisztizik.
-Azon vagyok. De még eldöntöm, melyikőtöket fogom itthagyni - mondtam, hogy ezzel a tudtukra adjam, nagyon elegem van a fojtonos féltékenységből és gúnyolódásokból, és már komolyan kezdtem fontolgatni, hogy talán jó ötlet itt hagyni az egyiket. Damon erre értetlenül, majd mérgesen rámpillantott, visszafordult, és egy nagy, törékeny tálat hozzávágott a falhoz. A régi tányér millió darabra hullott, és abból a pár darabból Damonbe is beleállt egy kettő, de nem törődött vele. Nem értettem, mit csinál, egy biztos, ha végre kijutnak innen, megbeszéljük ezt az egész Damon-Elena-Stefan ügyet.
Másnap egy motelben ébredtem. Nem tudom, hogy kerültem oda, hisz éjszaka az erdőben aludtam el, a levelek és a bogarak között. Feltápászkodtam, és az ablakhoz sétáltam, de gyorsan az árnyékba húzódtam, mert a Nap égetni kezdett. A táj ismerős volt, csak a szokásos: dombok, hegyek, fák, egy tó...
Visszafordultam az ágyhoz, ahol Stefan üldögélt boldog arccal.
-Jó reggelt, Elena - köszöntött. Nem értettem, hogy kerül ide, hiszen ő be volt zárva abba a régi épületbe...
-Te meg... hogyan... - hebegtem.
-Éjszaka visszajött Katherine. Bonniet csupa véresen hozta vissza. Mikor jobban lett, Bonnie leolvasta az igét, és megtaláltalak az erdőben. Idehoztalak, míg Bonnie elmesélte, mi volt Katherinnel.
Mostmár kezdtem érteni, hogy mi a helyzet. Damon valószínűleg bevonult, és a Salvatore-házban iszogatja a whiskyjét. Megmosakodtam, és mondtam Stefannak, hogy menjünk el hozzájuk, és beszéljük meg a dolgokat. Stefan csak bólintott, nem volt ínyére ez a téma, de egyszer muszáj lesz megbeszélni. Mikor oda értünk a házba, Stefan bement, én pedig a küszöbnél megtorpantam és vizsgálni kezdtem az ajtófélfát, mivel nem tudtam bemenni.
Damon otthon volt, és amikor látta, hogy kint ragadtam, ő is odajött megnézni, hogy mi folyik itt.
-Mit csináljunk? - kérdezte Stefan.
-Hívjuk az ingatlanost, és átiratjuk Bonnie nevére a házat - válaszolta Damon egyszerűen. Nos, más megoldás nem igen volt, Bonnie az egyedüli ember, akiben megbízom, és még él is.
Egy óra múlva már Bonnie nevén volt a ház, és ő is megérkezett, hogy behívjon minket. Bement, és szépen sorba behívott minket, bár Damonnál habozott egy kicsit, de oldalba löktem, így neki is odalökött egy "Gyere be" mondatot. Mikor végre volt egy hely, ahová be tudok menni, leültünk a nappaliba, és egy ideig némán néztük egymást. Most volt itt az ideje a megbeszélésnek. Természetesen Damon törte meg a csendet, egy újabb hülye megjegyzéssel.
-Na? Akkor most eldöntjük, hogy ki kit szeret, vagy nézzük még egymást egy ideig? - nézett rám és Stefanra. Stefan sóhajtott, én bólintottam, Damon pedig elégedetten hátradőlt, míg belekezdtem a mondandómba. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
