Megbeszélés
-Szóval, akkor a...
-A csók - vágott közbe Stefan.
-Jó, akkor kezdjük azzal, ha ez megfelel - mondtam sértődötten.
-Akkor, hogy Stefan boldog legyen, Elena, kérlek mond el, hogy nem én kényszerítettelek, vagy ilyesmi - legyintett a kezével Damon.
-Ez igaz, Stefan. Önszántamból tettem - helyeseltem. Stefan lenézett, és közben bólogatott, majd felvonta a szemöldökét.
-Szereted? - kérdezte, miközben Damonre mutogatott. Erre Damon is rámnézett, és mind a ketten kiváncsi tekintetekkel néztek rám, alig várták már, hogy válaszoljak. Főleg Damon. Mielőtt válaszoltam, többször is átgondoltam. Stefant szerettem, ami talán mára már túl egyértelmű volt, így ezen is elgondolkodtam.
-Fogalmazzuk úgy, hogy... - kezdtem, de Stefan megint csak a közepébe vágott.
-Na jó, akkor azt kérdezem: Damon... gondolom tudod, mi a kérdés - mondta gúnyosan a bátyjának.
-Igen. A válaszom, igen, kedves hős szerelmes Stefan. Szeretem őt. Mindennél jobban - válaszolt Damon - Szerinted miért csókoltam meg?
-És szerinted miért csókoltam vissza? - kérdeztem Damontől, ezúttal én.
-Ezt inkább mond el te - mosolygott rám. Ezen kicsit eltöprengtem, mert... Damon. Egy macsó, egy rosszfiú, aki úgy vonza a nőket, mint a mágnes, Stefan pedig egy jó kisfiú, aki a rossz ellen küzd, és halálosan szerelmes belém, és megóv mindentől... Ez már kicsit nekem is túl nyálas. Ilyen szempontok szerint Damon nyert.
-Tudod, sok minden van veled kapcsolatban amit nem értek. Vannak dolgaid, amiket utálok. Vannak dolgaid, amiket imádok. És vannak dolgaid, amik Stefannal szemben nyerőbbek - mondtam határozottan Damonnek. - De Stefan... néha túlságosan is óv. Túlságosan is szeret. Nem kell ennyire küzdeni, Stefan. Néha csak engedd el magad. Szeretlek, mert szeretsz. De sajnos néha ez nem elég... - mondtam, ezt már kicsit elgondolkodóbban, mikor ráeszméltem, hogy lassan minden szempontból Damon nyert. Damon pedig olyan kárörvendően mosolygott, hogy már fájt. De nem haragudtam rá ezért... volt rá oka.
-Rendben, Elena. Sajnálom. Mond ki egyszerűen, hogy őt választod, és kész - mondta szomorúan Stefan. Damon ekkor már semmire sem figyelt, bizonyára az iménti mondataimon gondolkozott, és fürdött a gyönyörben és a boldogságban. És ilyenkor olyan aranyos....
-Elena, figyelsz rám? - üvöltött bele a gondolataimba Stefan. - Mi van veled? Nem szeretsz?
-De, igen. Szeretlek. Nagyon, esküszöm az életemre - mondtam neki, azzal átöleltem. - Csak egy baj van - kis szünetet tartottam, majd kijelentettem - Hogy őt is.
Ekkor Damon elmosolyodott, és boldogan nézett rám, miközben Stefant elöntötte a nyomor és a keserűség. Ekkor már eloltam őt magamtól, és mind a kettőjüktől egy méterre, közöttük álltam. Damon mellém lépett, és nyomott egy puszit a homlokomra, mire Stefan szinte már sírni kezdett. Átöleltem őt, de ő eltolt magától.
-Tessék. Megint megkaptad amit akartál - mondta Damonnek, és elillant.
Én is sírni kezdtem. Nem azt mondtam, hogy nem szeretem Stefant. Mert szeretem őt, nagyon. Amióta a városba jött. Tehetek róla, hogy Damon szó szerint vonz? Már megint az az érzés, az a szomorú és fájdalmas hangulat, amikor Damonnel vagyok egy szobában, mégis hiányzik Stefan... megszoktam már, hogy mindig itt van velem. De most, hogy beleszerettem Damonbe, valószínűleg egyre kevesebb időt fogunk együtt tölteni. Viszont nem fogom hagyni, hogy a többszáz évünkből, ami még hátra van, mindössze pár percet áldozzon rám. Viszont most Damonnel vagyok, és ennek kell örülni. Örültem is. Nagyon.
Damon felé fordultam, ő pedig látván mélységes nyomoromat és bánatomat, lágyan megfogta az állam, felemelte a fejem és a szemembe nézett, én pedig az ő szemébe néztem, habár a könnyektől, amik behomályosítottak mindent, nem láttam sokat. Ekkor úgy éreztem, ott fogok összerogyni helyben, a lábaim már meginogtak, a fejem lecsuklott, de Damon gyorsan felkapott, és felvitt a hálószobájába. Lefektetett az ágyára, én pedig úgy maradtam ahogy ő letett. Mellém feküdt, fejemet a mellkhasára fektettem, és mély álomba zuhantam. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
