Törpengés
Nem is tudom meddig, talán órákig ott feküdtem, és agyaltam. Nem csak Stefanon és Damonön, Katherine is az eszembe jutott. Talán ha rengeteg vért meginnék, és Damon is, le tudnánk győzni. Sajnos, ahogy ismerem, nem számíthatok Stefan segítségére. Ilyenkor besértődik, és egy ideig elkerül, és elbújdosik. Csak attól félek, hogy megint Katherine csapdájába esik.
A békés perceket megint csak Stefan törte meg. Betrappolt a nappaliba, és olyan düht sugárzott az arca, hogy komolyan azt hittem, mindjárt kitekeri a nyakam, vagy valami. De ehelyett csak bámult rám, hogy vajon mit csinálok itt a fotelben mesztelenül. Felültem, és villámgyorsan magamra húztam egy pokrócot. Ránéztem, de ahelyett, hogy magyarázkodni kezdtem volna, ő szólalt meg:
-Milyen volt Damonnel? - kérdezte keserű és undok hangal, miközben az ujjait tördelte figyelemelterelésként. Erre a kérdésre nem mondtam semmit, mit is mondhatnék? Jó volt, élveztem. De ezt nem fogom neki elmondani. -Remélem jó, mert nyugodtan csinálhatjátok még. Ugyanis elmegyek - folytatta.
-Mi? Mégis hová? - meglepődtem. Erre nem számítottam, hogy csak így elmegy.
-Valahová, el, egy másik városba. Már úgyis ideje, nehogy szemetszurjon, hogy nem öregszem - mondta, még mindig ugyanolyan hangal.
-És akkor mi is egyfolytába meneküljünk? - kérdeztem kétségbesetten. Egy idő után kénytelenek leszünk elhagyni Mystic Fallst. Észre fogják venni, hogy nem öregszünk, és nem változunk semmit sem.
-Nekem mindegy, Elena. Ahogy neked... nektek jó. De ez már legalább jó. Többesszámba beszélsz. Ezekszerint hivatalosan is együtt vagytok - nézett fel rám.
-Nem! Vagyis... - mondtam habozva. Stefan erre csak felnevetett. - Attól, hogy volt egy kis... együtt töltött időm Damonnel...
-Amit ti arra használtatok, hogy megismerjétek egymás testét. És ahogy elnézem, sikerült - vágott a szavamba, aztán végig nézett. Sóhajtottam, mire Stefan csak lassan elsétált és becsukta maga után az ajtót.
Még sokáig csak ott ültem, hogy vajon Stefan tényleg azt teszi-e, amit mondott. Elmegy, és itthagy? Egy szó nélkül nem lenne képes elmenni. Csak így, sohasem hagyna itt. Főleg, hogy nem bízik a bátyjában... ha tényleg szeret, nem hagy itt vele.
Később megjelent Damon, egy pohár whiskyvel. Egy ideig várt, hátha mondok valamit, de egy szó sem fért ki a torkomon. Ha megszólaltam volna, a könnyek győztek volna felettem. Damon még nézett egy darabig, végigmért jó alaposan, mivel még mindig nem volt erőm felöltözni, és a pokróc már eddigre félig leesett rólam, de nem érdekelt, csak ültem és bámultam magam elé. Nem gondoltam semmire, csak jó volt egy kicsit kikapcsolni. Szó szerint. Rájöttem, hogy tudom kikapcsolni az érzelmeimet, és most ezt tettem.
Ezután felálltam, és átöleltem Damont. Nem tudom miért, csak jó volt valakit magam mellett tudni, aki vigyáz rám és tőrődik velem. Damon letette a poharát, és ő is átölelt. Ekkor jöttem rá, hogy a pokróc, amit gyorsan magamra húztam, leesett rólam, és mesztelen felsőtestem Damonéhoz simult. A hátam mögött felvette a melltartóm a földről, eltolt magától, még egyszer végignézett, majd a kezembe nyomta.
-Menj, öltözz fel. Utána elmegyünk a Grillbe - mondta, és töltött még a poharába. Elindultam és gyorsan magamra kaptam a ruhámat, amit még Stefan szobájában, a szekrényében hagytam, mikor egyszer itt aludtam. Mikor kész voltam, lementem, és elindultunk a Grillbe. Ott volt Matt is, épp dolgozott.
-Szia Elena, de rég láttalak - köszöntött vidáman.
-Szia Matt - köszöntem és átöleltem. -De jó, hogy látlak, Caroline hogy van?
-Ó, Caroline? Jól, kiengedték a kórházból, és minden oké - válaszolta.
-Akkor jó.
-Stefan? Nincs veletek? -nézett Damonre.
-Nem, dolga akadt - válaszolt Damon helyettem.
-Értem. Mennem kell, dolgozom. Fizetésemelést ígértek, úgyhogy nem szabad lógnom - vigyorgott Matt, és visszament a pult mögé.
Jó volt őt újra látni. Mióta Katherine visszajött, csak egyszer láttam, de akkor sem beszéltünk. Vagyis, ő azt hiszi igen, amikor Katherine Elenának adta ki magát...
-Tényleg, mi lesz Katherinnel? - kérdeztem hirtelen Damontől, mikor leültünk egy asztalhoz és rendeltünk egy-egy kávét.
-Nem tudom. De mindent megoldunk, ígérem - mondta kedvesen, majd belekortyolt a kávéjába. -Félsz - állapította meg.
-Igen - bólogattam.
-De nyugi, azzal, hogy vámpír lettél, millió előnyhöz jutsz.
-Például?
-Gyorsaság, erősség, szuper hallás, szuper szaglás, soroljam még? Ja, és ha nagyon eleged van belőle, kicsit megszívhatod, ahogy engem a múltkor - nevetett.
-Ne haragudj... - mondtam szényellve. Tök ciki, hogy a múltkor úgy leszívtam az összes vérét.
-Ugyan, semmi nem történt. Vagyis, ha nem adod oda a követ, valószínűleg halott lennék...
-Mit tehettem volna? Inkább legyen nála a kő, mint hogy hagyom, hogy meghallj - válaszoltam. -Tényleg mire kell neki? Bonnie nem mondta el?
-Ó... elvileg azzal, hogy Bonnie ráolvasta az igét, minden természetfeletti lényt irányítani tud - mondta, és megitta a maradék kávét is. -Pontosabban, kényszeríteni tudja őket, hogy azt tegye, amit Katherine akar.
-Ja, így már értem, miért kellett neki annyira - mondtam elgondolkodóan - de akkor minket is tud irányítani? Amikor, és ahogy akar?
-Attól tartok... - mondta Damon, amitől aggódni kezdtem. -Hé, nyugi. Miért félsz ennyire? - kérdezte Damon, amire én sem tudtam a választ.
-Ne.. nem tudom, Damon. Nem tudom, mitől félek, csak... simán... félek - nyögtem ki. Damon megsimogatta a kezem, de én elhúztam, és az asztal alá tettem.
-Gyere, menjünk - mondta, azzal felállt, felkapta a kabátját, és elindult, én pedig követtem. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
